egy napon megnyílik
hallásom az ereszből
lassan a földre csepergő
nyári eső ritmusába
rejtjelezett igazságra
azt mondom akkor
lám mily egyszerű
mily kedvelhető
az egekből utcánkba
ereszkedő
lüktetésével kérlelő
kegyelem
azt mondom majd
azon a napon
én már senkire
soha nem haragszom
s bocsánatodat kérem
hogy eddig föl
nem értem
az ereszből lassan
az utcánk kövére
vetülő mindent
megtisztító eső
esengő diadalát
akkor
azon a napon
végre megragadhatom
hogy miféle
szentenciák magyarázzák
a vizek ritmusát
s milyen a lélek
ha terheit letette végleg
álmomban szaladtam
csillagtól talpam
alá vetett fényporon
s nem volt aki utolér
szaladtam magamban
vágyakat kötöttem
övembe s álmomban
lábad elé vetettem
valamennyit
mert álmomban
fényporban nem
látszódnak
megtévesztő jelek
melyeket ostoba emberek
utamba vethetnek
örökre felismertelek
Megmondtam a zsarnoknak, hogy bármit megtehet,
csak szeretni nem tud. Újabb kínzásoknak vetett alá.
Te receptet írsz, én meg verset.
A tiedben két esély van, az enyémben egy sem.
Egy perccel lemaradva Istentől.
A szerelemtől is egy percre.
Örökkön örökké egyetlen perc.
Aztán mégis egy most a szabadság tátongó kapujában:
Isten a késedelmes percet elengedte,
most már kezembe vehetem.
Kezemben van és ringatom.
Méltó vagyok ítéletedre,
de nem vagyok méltó haragodra.
Méltó vagyok egész szavakra,
miket elmorzsolgatok akadozva.
És méltó voltam a csillagfényes éjre,
mikor megértettelek végre.
Mert méltó vagyok viselni indulatod,
még ha ésszel föl nem is érem.
És méltó arra, hogy szeressek,
s mások is méltók, hogy megszeressenek.
Méltó vagyok tehát ítéletedre,
de nem vagyok méltó haragodra.
Hazám.
Leeresztem.
Leeresztettem, le, a gyomrom fenekére.
Onnan a félreeső helyre kerül.
És nem lesz egyes egyedül.
Nem szennyezi kapcsolatunkat tovább.
Így lesz (ó mily) tiszta szám. Tudom ám.
Leereszted-e?
Le Kicsike?
Le a gyomrod fenkére?
Haragod lemicsinálod?
Sose nyugszik fölötte a nap?
Leeresztem, hát egyoldalún.
Le a mosolyod, Kicsike!
Félre eső helyre.
Büdös?
Büdös és foszforeszkál.
You know it is hard to tell
how I felt after the battle
when the colonel decorated me
because of my heroism
It is hard to describe an emotion
when you shake hands and there is
nothing left to grasp in your palms
but emptiness
Yes the one who won such an honour
you might think he goes home being proud
but I had a lesson that kept me
yes that kept me modest
I heard and I always will the crackle
of the gravel under the boots
of those four old Hungarian soldiers
who were balancing with a coffin
on their shoulders
No it dose not matter how many coffins
soldiers bring on their shoulders
but I am saying the cadaver in the box
was also a Hungarian fellow's
therefore those four Hungarians were stumbling with a fifth
Hungarian
And it is still not what you might want to hear
said by someone on a leave but I am coming up with the
essence as deep as it happened
Those undecorated four old soldiers gave
their caps into my hands
for that long walk to the tomb
and therefore my heretic palms of hands
were full of their
dignity
és megmenekültek a hajnalok
s velük menekült a harmat meg a pára
padon hajléktalanok hátizsákja
s a házak közé szorult reszketeg november
végi levelek suttogása
Bátor Herceg hála neked
megálmodtad a reggeleket
s igen a csönd is más alakot ölt
mióta tetemed benne rejtekezett
s mióta törölte arcodról a semmi
nyomát ki átengedte feltámadt
testedbe a sebhelyeket
Drága Herceg elhiheted
örökkön hódolunk neked
s tudjuk azt is ujjad miért
érinti másképp a miénk
mióta a fény mely sírodból
kihívott bőröd redőibe ivódott
s lettél leginkább létező
Krisztus Király
miért hogy kereszt díszíti
koronád